Súlyosabb büntetésre számíthatnak a gyújtogatók Görögországban

görög tűzvész

Az eddigieknél sokkal súlyosabb pénzbüntetésre számíthatnak a gyújtogatók Görögországban – jelentette be az ország klímaügyi és polgári védelemért felelős minisztere az ERT görög közszolgálati televízióban.

Vaszílisz Kikíliasz azt közölte, a bírság mértéke akár a 30 ezer eurót is meghaladhatja, és az elkövetőknek – amellett, hogy börtönbe is kerülhetnek – ezentúl az oltás költségeit is viselniük kell.

A To Proto Téma című görög lap úgy tudja, ennek az összegnek akár a dupláját is kiróhatják visszaeső gyújtogatókra.

Mostanáig a gyújtogatásért kiszabható pénzbüntetés 300 eurótól 5000 euróig terjedt.

Az emelés elsődleges célja a megelőzés – tette hozzá a lap.

A hatóságok részéről hangsúlyozzák, hogy nehéz megtalálni a gyújtogatókat: júliusban, amikor körülbelül 1470 erdőtüzet jelentettek országszerte, alig 21 letartóztatást hajtottak végre.

A tüzek miatt idén már öt ember életét vesztette, és mintegy 19 ezer turistát evakuáltak Ródosz szigetéről.

Görögországból naponta jelentenek tüzeket, melyek – a hetek óta tartó szárazság miatt – gyorsan terjednek. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök a múlt héten már leszögezte: a tüzek zömét gyújtogatások okozzák. Előfordul azonban, hogy a lángok 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?