Sony – Kína ellenzi a kiberterrorizmus minden formáját

Peking |

<p>Peking ellenzi a kibertámadások és a kiberterrorizmus minden formáját - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, John Kerryvel vasárnap éjjel folytatott telefonbeszélgetésében.</p>

A tárca honlapjára feltett közlemény szerint Vang Ji kifejtette, Kína ellenzi, hogy bármely ország vagy személy más országok létesítményeit használva hajtson végre számítógépes támadást harmadik országok ellen.

    Japán és Dél-Korea már szombaton elítélte a Sony Pictures elleni súlyos hackertámadást, amelynek elkövetésével Észak-Koreát vádolja az Egyesült Államok. Egyúttal közölték, hogy Washington kérésére készek együttműködni a kiberbűnözés elleni nemzetközi erőfeszítésekben.
    Az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) pénteken azt közölte, elegendő információ áll a rendelkezésére annak megállapításához, hogy a Sony Pictures elleni hackertámadás és fenyegetőzés mögött Észak-Korea áll.

    A Sony Picturest ért hackertámadás nyomán az Egyesült Államok segítséget kért Kínától - a phenjani rezsim egyetlen jelentős támogatójától - az Észak-Koreából induló kibertámadások elhárításában, és egyeztetéseket folytat Oroszországgal, valamint Japánnal, Dél-Koreával, Nagy-Britanniával, Ausztráliával és Új-Zélanddal is, hogy nemzetközi válasz szülessen a filmstúdiót ért támadásra.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?