Sólyom és a Bölcsek Tanácsa

Budapest |

<p>Sólyom László köztársasági elnök négy, magyar és nemzetközi kitekintéssel és tapasztalattal rendelkező személyiséget kért fel a magyarországi oktatás lehetséges fejlesztésének és a korrupció problémájának elemzésére; a Bölcsek Tanácsát két szakértői munkacsoport is segíti - mondta a magyar államfő kedden budapesti sajtótájékoztatóján.</p>

Magyarország hosszú évek óta súlyos társadalmi és gazdasági kérdésekkel küzd: a gazdaság állapota aggasztó, a társadalmi kohézió gyengül és hiányzik a pozitív jövőkép - hívta fel a figyelmet Sólyom László. Hangsúlyozta: nincs kiút a jelenlegi gazdasági válságból sem, ha más alapvető strukturális problémákkal nem foglalkozik az ország.

Sólyom László közölte: a kezdeményezésére létrejött tanács tagjai - Lámfalussy Sándor közgazdász, Eva Joly jogász, Csermely Péter orvosprofesszor, Fodor István villamosmérnök - a jövő év közepén közreadandó elemzéssel konszenzusképes, hosszú távú közcélú ajánlásokat tesznek.

Az államfő elmondta: a munka szervezése tavasszal kezdődött, az érdemi munka szeptembertől folyik. A testület és a két munkacsoport működésére nem fordítanak állami pénzt, az civil alapon folyik. Hozzátette: e célra alapítványt hozott létre, amely jelenleg bejegyzés alatt áll.

Lámfalussy Sándor a sajtótájékoztatón arról beszélt: a mai kor emberének ötször-hatszor is munkát kell váltania élete során, ehhez azonban megfelelő típusú oktatás kell. Fodor István közölte: reményeik szerint olyan anyagot tudnak készíteni, amely a szakma és a széles közvélemény számára hasznos lesz.

Fodor István kiemelte: a korrupció jelenségei béklyóként nehezednek a társadalom és a gazdaság fejlődési folyamataira. Csermely Péter arról beszélt: az oktatás és a korrupció nem független egymástól; az oktatás feladata az, hogy olyan következetes értékrendet képviseljen, amelyben a diákok már korán hozzászoknak ahhoz, hogy a helyes viselkedésbe való befektetés megtérül.

A korrupcióellenes tevékenységéről ismert, Franciaországban élő Eva Joly nem volt jelen a sajtótájékoztatón. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?