Sólyom elmegy Gyurcsányhoz

Budapest |

<p>Sólyom László köztársasági elnök kollegiális kötelességének tartja, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által vasárnap kezdeményezett, rögtönzött megbeszélésen részt vegyen - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán. "Az államfő szükségesnek látja azonban, hogy előzetesen tisztázzák a résztvevők a találkozó célját és kimenetelét. Erről a Köztársasági Elnöki Hivatal ma egyeztetéseket folytat" - fogalmaz Kumin Ferenc.</p>

Sólyom László köztársasági elnök kollegiális kötelességének tartja, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által vasárnap kezdeményezett, rögtönzött megbeszélésen részt vegyen - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán. "Az államfő szükségesnek látja azonban, hogy előzetesen tisztázzák a résztvevők a találkozó célját és kimenetelét. Erről a Köztársasági Elnöki Hivatal ma egyeztetéseket folytat" - fogalmaz Kumin Ferenc. A szokásos évi melegfelvonulást szombaton tartották Budapesten. A parádén szélsőséges tüntetők támadtak a résztvevőkre és a rendőrökre. A miniszterelnök ezt követően vasárnap kezdeményezte, hogy a legfőbb közjogi méltóságok értékeljék a történteket.
Eddig Szili Katalin házelnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke és Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörében eljáró elnökhelyettese jelezte, hogy kész részt venni egy ilyen találkozón. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?