Sokan meghaltak, amikor felrobbant egy tartálykocsi

tuzeset k

Legkevesebb negyven ember meghalt kedden Libéria középső részén, amikor felrobbant egy üzemanyagot szállító tartálykocsi – közölte egy magas rangú egészségügyi tisztviselő.

A baleset Totota városában történt, a fővárostól, Monroviától 130 kilométerre északkeletre. A teherautó letért az útról és egy árokba zuhant és felrobbant.

A halottak számát nehéz pontosan megállapítani, sok holttest elégett, de valószínű, hogy több mint 40 ember vesztette életét - mondta Francis Kateh egészségügyi tiszt a Super Bongese TV-nek.

Az orvos az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a katasztrófa óta emberei házról házra járnak, hogy megállapítsák az eltűntek számát.

A rendőrség kezdetben legalább 15 halottról és 30 sérültről számolt be.

Malvin Sackor, egy másik rendőrségi tisztviselő szerint a robbanás akkor történt, amikor a helyi lakosok a teherautó köré gyűltek, hogy benzinhez jussanak. „Az emberek felmásztak a teherautóra, hogy benzint szerezzenek. Néhányuknál vasrudak voltak, és ütötték a kocsit, hogy tartálya szétnyíljon, és hozzájussanak az üzemanyaghoz” – erősítette meg az AFP-nek Aaron Massaquoi, aki elmondása szerint szemtanúja volt a robbanásnak.

A balesetet szenvedett teherautó vezetője figyelmeztette őket, hogy ne szálljanak fel a tartálykocsira, és ne ütögessék – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?