Saját gyerekeire gyújtotta rá a házat egy nő

tuzeset k

Emberölési kísérlet miatt vették őrizetbe az 52 éves gyújtogató anyát.

Egy asszony a gyerekeire gyújtotta a házat Hajdúböszörményben néhány napja. A lángok több helyen is felcsaptak. A rendőrök őrizetbe vették a nőt és a bíróság elrendelte a letartóztatását, de mivel zavart volt, ezért az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került – írta a Tények.

A portál úgy tudja, a tűzoltóknak az lett gyanús, hogy a lángok egyszerre több helyen csaptak fel. Az anya gyújtogatott, mégpedig úgy, hogy a ház több pontjára is ruhákat és éghető anyagokat hordott. A gyerekek szobája elé is máglyát rakott és meggyújtotta. A 19 éves lány és a 25 éves fiú felkelt a füstre és sikerült kimenekülniük.

A szomszédok szerint a gyújtogatás hátterében egy családi vita állhat, mert a házaspár éppen válófélben van. Mások viszont azt mondták, hogy a házaspár már korábban elvált, amit az asszony nehezen dolgozott fel. Pszichológus segítségét is kérte és úgy tudjuk gyógyszereket is szedett, de amikor őrizetbe vették, arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért akart végezni a gyerekeivel. Mivel a nőt emberölés kísérletével gyanúsítják, kérték a letartóztatását.

Az 52 éves gyújtogató anya egyelőre nem került börtönbe, jelenleg az elmeállapotát figyelik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?