Ryanair-vezérigazgató: a fehérorosz KGB ügynökei is a gépen utazhattak

ryanair fehéroroszország

A fehérorosz Állambiztonsági Szolgálat (KGB) ügynökei is az előző nap Minszkben földre kényszerített Ryanair-járaton utazhattak - közölte hétfőn Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója.

"Úgy tűnik, hogy a hatóságok célja az újságíró és útitársa eltávolítása volt. Úgy véljük, néhány KGB-ügynök is kiszállhatott a repülőtéren" - mondta a vezérigazgató, dicsérve az utasszállító személyzetének viselkedését.

Hozzátette: az "állami támogatású gépeltérítés" rémisztő volt az utasok és a legénység tagjai számára egyaránt.

A litván hatóságok korábban arról számoltak be, hogy az Athénból Vilniusba tartó gép utasai közül öten nem érkeztek meg a balti ország fővárosába. Azt biztosan tudni, hogy közöttük van Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró, illetve a barátnője, az orosz Szofija Szapega, aki éppen a szakdolgozata megvédésére készült egy vilniusi egyetemen. Az érintett felsőoktatási intézmény a 23 éves nő szabadon bocsátására szólított fel.

Prataszevics kollégái elmondták, hogy előző nap üzeneteket kaptak az újságírótól, amelyekben azon félelmének adott hangot, hogy egy férfi követi őt az athéni repülőtéren, aki gyanúja szerint a fehérorosz KGB ügynöke.

A fehérorosz kormány azt állította, hogy azért kényszerítették földre a repülőgépet, mert üzenetet kaptak a Hamász szélsőséges palesztin szervezettől, amelyben az utasszállító felrobbantásával fenyegettek, amennyiben az Európai Unió nem ítéli el Izraelt a közelmúltbeli gázai konfliktussal kapcsolatban.

A közlekedési minisztérium illetékes igazgatója szerint az állt az angol nyelvű e-mailben, hogy: "Mi, a Hamász katonái követeljük, hogy Izrael állítsa le a Gázai övezet támadását. Követeljük, hogy az Európai Unió szüntesse be Izrael támogatását (...) Amennyiben nem teljesítik követeléseinket, felrobbantunk egy pokolgépet Vilnius felett (a Ryanair-gép fedélzetén)."

Hétfőn Fehéroroszország bejelentette, hogy kiutasítják az országból a minszki lett nagykövetség vezetőjét és egy kivételével az összes munkatársát.

A válaszintézkedés sem késett sokat, Lettország is nemkívánatos személynek nyilvánította a rigai fehérorosz nagykövetet, valamint a képviselet minden egyes diplomatáját.

"Most láthattuk, hogy a fehérorosz KGB nemcsak saját országában, hanem az Európai Unióban is képes tevékenykedni, ami fordulópontot jelent, figyelmet követel" - szögezte le a litván parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

Laurynas Kasciunas kiemelte ennek kapcsán, hogy erősíteni fogják Litvániában a fehérorosz politikai menekültek védelmét.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?