Róháni: az európai országok nem cselekedtek az atomalku megmentése érdekében

Haszan Róháni

Haszan Róháni iráni elnök csütörtökön azt vetette az Irán nukleáris programjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodás európai aláírói szemére, hogy - mint fogalmazott - ígéretükkel szemben nem cselekedtek az atomalku megmentése érdekében.

Az iráni államfő ismét kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak "le kell állítania a maximális nyomásgyakorlás politikáját", utalva az Irán elleni amerikai szankciókra, amelyek célja, hogy megbénítsák az iráni gazdaságot, és arra kényszerítsék Teheránt, hogy változtasson politikáján. Csak ezt követően tárgyalhat egymással és érhet el megállapodást Irán és az Egyesült Államok - tette hozzá.

Róháni azt mondta: azt követően, hogy az Egyesült Államok kilépett a megállapodásból, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia "azt ígérte nekünk, hogy képesek lesznek ellensúlyozni annak hatását" és fenntartani az egyezményt. "Sajnos azonban amikor cselekvésről van szó, Európa bebizonyítja képtelenségét vagy hajlandóságának hiányát" - fogalmazott.

Az iráni államfő csütörtökön sajtótájékoztatót tartott New Yorkban, egy nappal az ENSZ Közgyűléshez intézett beszéde után. Róháni az újságíróknak arról beszélt: folytatja a tárgyalásokat az európai országokkal, azonban figyelmeztetett arra, hogy Irán további lépéseket teszi az atomalkuban vállalt korlátozások felmondása érdekében.

Irán és a világ vezető hatalmai 2015-ben, több mint tíz évig tartó tárgyalásokat követően állapodtak meg az iszlám köztársaság atomprogramjáról, amelynek értelmében Teherán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserébe a nemzetközi közösség feloldotta az Iránt sújtó szankciók nagy részét.

Teherán azonban korábban közölte, hogy fokozatosan csökkenteni fogja a hathatalmi nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeinek végrehajtását, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok tavaly májusban egyoldalúan kilépett az egyezményből, és újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciókat Iránnal szemben.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábban már jelentette, hogy Irán meghaladta mind a dúsított uránkészletére vonatkozó 202,8 kilogrammos, mind az urándúsítás tisztaságára vonatkozó 3,67 százalékos határértéket. A NAÜ csütörtökön pedig arról számolt be, hogy Irán beindította az urándúsítást a nemrégiben felépített modern centrifugákban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?