Andrej Movcsan orosz sztárközgazdász Lettországban adott egy hosszabb interjút, mely során kifejtette, keserves évek várnak Oroszországra.
Putyin tönkretette Oroszország jelenét, jövőjét több száz évre elháborúzza
Movcsan szerint az orosz állam összességében ugyan működőképes marad, a kereskedelmi szankciók még a katonai költségvetést sem rendítik meg, azonban a technológiai kapcsolatok hiánya évtizedekkel visszaveti majd a gazdaságot.
A közgazdász szakember úgy gondolja, bár a nyugati megszorítások és a tervezett olajembargó ronthat Moszkva helyzetén, a büdzsé végül rendben lesz.
A jövőben az emberek elszegényednek majd, nem utazhatnak, de nem lesz innováció, fejlődés sem az országban – tette hozzá Movcsan, aki egyúttal kiemelte, ha Vlagyimir Putyinnak „maradt egy cseppnyi esze”, akkor felfogja, hogy a háborút nem nyerheti meg, és valamilyen ürüggyel inkább befejezi, ezáltal elkerülheti a gazdasági válság eszkalálódását.
(telex)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.