Putyin radikalizálódott magányában

Vlagyimir Putyin

Az amerikai hírszerzésnek megbízható információi vannak arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szokatlan dühkitöréseket produkál a belső köreiben lévő emberekkel szemben az ukrajnai katonai hadművelet állása miatt.

Az amerikai hírszerző ügynökségek szerint Putyin egyre frusztráltabb az ukrajnai háború állását illetően, egyetlen lehetőségként az erőszak megkétszerezésében látja a kiutat. A Kreml ura szokatlan dühkitöréseket produkál a belső körében lévő emberekkel szemben a hadművelet jelenlegi állásával, a nemzetközi elítélésével kapcsolatban. Egy korábbi hírszerző tiszt szerint ez szokatlan, mivel Putyin kordában tartotta az érzelmeit. Már nem az a hidegvérű, tisztánlátó diktátor, aki 2008-ban volt – mondta a CIA korábbi igazgatója, John Brennan.

Kiderült, hogy a putyinisták a széthullott orosz világ újraegyesítését várják a győzelemtől. A RIA Novosztyi állami kézben lévő orosz médiacsatornán valószínűleg véletlenül élesíthették azt a cikket, amelynek szerzője felvázolja az ukrajnai orosz győzelmet követő világot. Arról ír, hogy végre felülkerekedtek az 1991-es tragédián (itt a Szovjetunió széthullására utal), és Oroszország visszanyeri a történelmi teljességét, helyreáll a széthullott orosz világ, és egyesülnek az azt alkotó népek, az oroszok, fehéroroszok és kisoroszok (a cári idők óta így nevezik az ukránokat).

Ivan Krasztev neves bolgár politológus úgy véli, Ukrajna lerohanása geopolitikai, gazdasági és lélektani választóvonalat jelent a történelemben: éppen véget ér Európában a béke korszaka. Szerinte az orosz elnök, aki egy éve teljesen begubózott és csupán egy pár emberrel találkozott, agyonolvasta magát történelmi anyagokból, alighanem radikalizálódott nagy magányában. Ám itt nem csak az ő háborújáról van szó. Egy egész KGB-s nemzedék soha nem bocsátotta meg magának, hogy a rendszerváltás idején nem tett meg mindent a Szovjetunió megmentéséért. Tervük azonban nincs a jövőt illetően. Putyin a régi Oroszországot igyekszik visszaállítani. Meggyőzte magát, hogy az oroszok és az ukránok egy népet alkotnak. De hajtja az is, hogy látja: egyre fogyatkozik a lélekszám az országában. Azt hiszi továbbá, hogy a történelem és a Nyugat méltatlanul bánt az oroszokkal, és ezen kíván változtatni. Azért most szánta el magát a cselekvésre, mert nem bízik az utódokban, viszont jelenleg még elég erősnek érzi magát a nagy feladat végrehajtására.

Yuval Noah Harari világhírű izraeli történész azt fejtegeti, az orosz elnök egyszerűen elkalkulálta magát Ukrajna inváziója előtt, nem számított olyan erős ellenállásra, mint amivel az orosz seregek szembesülnek. „Putyin álma az orosz birodalom újjáépítéséről mindig azon az elképzelésen alapult, hogy Ukrajna nem igazi nemzet, az ukrán nem igazi nép, Kijev, Harkiv, Lviv lakói mind Moszkva uralma után vágyakoznak. Putyin annyiszor elmondta e hazugságot, hogy láthatóan ő maga is elhitte.”

(Prtf., hvg, 444) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?