Nem. Oroszország nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróságot – mondta a Kreml szóvivője a Sky News-nak.
Fél-e attól Putyin, hogy háborús bűnök miatt bíróság elé állítják?
Dmitri Peszkovval a Sky News riportere, Mark Austin beszélt, aki arról kérdezte a szóvivőt, hogy együttműködnének-e a Nemzetközi Büntetőbírósággal a háborús bűnök kivizsgálásában. Peszkov azzal válaszolt, hogy Oroszország nem ismeri el a bíróságot, hozzátette, hogy „ezzel nem vagyunk egyedül”.
„De mi abban vagyunk érdekeltek, hogy valóban független és objektív vizsgálatot folytassunk minden bűncselekmény ügyében” – tette hozzá.
„Mi csak azt szeretnénk megérteni, hogy milyen lehet egy ilyen vizsgálat formája, mert keserves tapasztalataink vannak a nemzetközi vizsgálatokkal” – mondta. Vlagyimir Putyin aggódik, hogy bíróság elé kerül? „Nem, nem aggódik” – mondta Peszkov. „Nincs ilyen lehetőség.”
Austin ezután Zelenszkij ukrán elnök szóvivőjét kérdezte, aki szerint a „hazugságok”, amelyek Oroszországból érkeztek az évek során „ismételten valótlanságoknak bizonyultak”. „Van okunk hinni Peszkovnak? Ebben nagyon kételkedem” – tette hozzá. Peszkov vádjaira utalva, miszerint az ukrán hadsereg háborús bűnöket követett el, azt mondta: „Ez nagyon nem igaz: „Minden állítólagos háborús bűncselekményt, amelyet ukrán területen történtek, ki fogunk vizsgálni” – mondta.
.@markaustintv asks: 'Does Putin worry about ending up in a war crimes court?'Dmitry Peskov responds saying 'no, we don't see any possibility for that.'https://t.co/CI2SxieQBM📺 Sky 501, Virgin 602, Freeview 233 and YouTube pic.twitter.com/vB4qLJUzXQ— Sky News (@SkyNews) April 7, 2022
(Trend, Sky news)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.