Putyin élcelődött a betegségéről szóló híreszteléseken

Moszkva |

<p>Megkocsikáztatta kirgiz kollégáját Vlagyimir Putyin a Szentpétervár közeli Sztreljnán található rezidenciáján, és újságírók előtt élcelődött a betegségéről szóló híreszteléseken.</p>

Az orosz elnök a Konsztantyin palotában Almazbek Atambajev kirgizisztáni államfővel kezdett tárgyalást hétfőn. Előtte maga Putyin ült a látogatóknak tervezett kisautó kormányához, és mintegy 20 percen keresztül azon haladva bemutatta a parkot vendégének.     Atambajev az újságírók előtt ugyancsak kijelentette, hogy az orosz elnök "nemcsak hogy jár, de még a volán mögé is ült".      "Csak azért jegyzem ezt meg, hogy ne pletykáljanak róla" - mondta. A politikus megjegyezte, hogy ő is gyakran hall pletykákat magáról, és nem tartja helyénvalónak ezt a jelenséget.     Putyin a betegségéről szóló híresztelésekkel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy "pletykák nélkül unalmas lesz".        Az orosz és külföldi sajtóban az utóbbi napokban különféle találgatások jelentek meg, amelyek szerint az orosz államfő beteg, de egyesek azt is tudni vélték, hogy az erőszakszervezetek eltávolították őt a hatalomból. Az is elterjedt, hogy az elnöknek fia született volna egy svájci klinikán, ezért tűnt el a nyilvánosság elől. Mindezt a Kreml határozottan cáfolta.      Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője Sztreljnán elmondta, a kirgizisztáni elnök lánya a közeli Szentpéterváron tanul, s hogy ne kelljen neki feleslegesen Moszkvába utazni, ezért választották a találkozó helyszínének a Konsztantyin palotát.      A szóvivő ugyanakkor kijelentette, hogy a Kreml nem fogja többé kommentálni Vlagyimir Putyin egészségi állapotát. "Tízszer is elmondtuk, nem lehet többet mondani. Minél többször beszélünk róla, annál több  pletyka keletkezik" - háborgott a szóvivő. A Kreml befolyásos szóvivője az elnök állítólagos eltűnésének az okairól szóló összes változatot ismerte, és azokat fel is sorolta. Kezdve a politikus lebénulásától azon keresztül, hogy Putyin tábornokok fogságába került, egészen addig hogy "mint ismeretes, (az elnök) nemrég Svájcból tért vissza, ahol szülést vezetett le". Egy újságíró kérdésére, hogy érkezett-e külföldi orvos az orosz államfőhöz, a szóvivő tréfálkozva kijelentette, hogy "igen, ő is azon tábornokok közül való, akik elfogták Putyint".      Három éve is nagy figyelemmel követte a sajtó az orosz elnök minden lépését, amikor kiderült, hogy megrándult a dereka. A politikus 2012-es elnökválasztási kampányban különböző védett állatokra figyelmet felhívó akciókban vett részt, így például darvakat tanított repülni, motoros sárkányrepülőn kísérve őket. A szépséghibája volt, hogy a szibériai darvak nem repültek el melegebb égtájra, és egyes híresztelések szerint az elnök dereka is megrándult az akció során. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?