Ozirisz mitikus sírjának másolatát tárták fel Luxorban

<p>Ókori temetkezést tártak fel Luxorban, amelyet Ozirisz, a túlvilág és a halottak istene mitikus sírja kicsinyített másolatának tartanak az ásatásokat végző olasz és spanyol régészek.</p>

Ozirisz sírjának leghíresebb példája az abüdoszi Ozireion, amelyet I. Széthi Kr.e. 1290-1279 közötti uralkodása alatt építettek. A Nílus nyugati partján, a Nemesek Völgyében, a Kampp-327 befejezetlen sír belsejében felfedezett temetkezési komplexumban megtalálható a mitikus sírnak az óegyiptomi leírásokban szereplő összes jelképe. Ennek alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a 25. vagy a 26. dinasztia idején, a Kr.e. 752 és a Kr.e. 525 közötti időszakban épülhetett, ugyanis kizárólag ebben a korban jelent meg az Ozirisz-szimbolika a magánsírokban - olvasható a Cairo Post és a Luxor Times angol nyelvű egyiptomi lapok online kiadásában.    A most feltárt sírépítmény-együttes egy nagy keresztirányú oszlopcsarnokból áll, amelynek északi falától lépcső vezet az Ozirisznek szentelt komplexumba. Az isten szobra a boltíves szentélyben "ül", ezt folyosó veszi körül, mintegy elszigetelve és védelmezve Oziriszt.     A túlvilág urával szemben kezdődik az a lépcső, amely egy 9 méter mély aknába vezet. Itt újabb csarnok található, ahonnan egy 6 méteres akna nyílik, ez a temetkezési komplexum legmélyebb része. A sírkamra a feltételezések szerint a szobor alatt lehet.     Az Ozirisz-szobrot körülölelő folyosó nyugati oldalán újabb terem található. Innen egy 7 méter mély akna nyílik, amelynek alján északi, déli, keleti és nyugati irányban egy-egy terem található. Utóbbi falait reliefek díszítik: rohanó démonok és késekkel "felfegyverkezett" istenségek láthatók, amelyek őrzik, óvják az elhunyt földi maradványait.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?