Óva intett az ASEAN a nagyhatalmak esetleges konfrontációjától a Tajvani-szorosban

ASEAN

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) csütörtökön óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy elszámítsák magukat, és „komoly konfrontációba” keveredjenek Tajvan miatt.

Az ASEAN külügyminiszteri találkozóján a kambodzsai fővárosban, Phnompenben 27 ország képviseltette magát. A megbeszélésekre árnyékot vetett Nancy Pelosinak, az amerikai képviselőház elnökének a pekingi vezetés heves tiltakozása ellenére megtett tajvani látogatása.

Az ASEAN a lehető legteljesebb önmérsékletet sürgetett és figyelmeztetett, hogy a feszültség „nyílt konfliktusba csaphat át, illetve beláthatatlan következményekkel járhat”.

„Az ASEAN kész konstruktív szerepet játszani a felek közötti békés párbeszéd elősegítésére” – olvasható a szervezet állásfoglalásában, tekintettel az amerikai politikus tajvani látogatását követő, megfélemlítésnek szánt kínai hadgyakorlatra.

További diplomáciai feszültséget szült, hogy a nap folyamán Kína, az Egyesült Államok, Oroszország és Japán külügyminiszterei bilaterális tárgyalásokat tartottak az ASEAN-tagállamokkal.

Vang Ji kínai külügyminiszter és amerikai hivatali partnere, Antony Blinken például szándékosan elkerülték egymást Phnompenben. Vang Ji emellett lemondta találkozóját japán kollégájával, Hajasi Josimaszával, arra hivatkozva, hogy Kína határozottan helyteleníti a világ leginkább iparosodott demokráciáit összefogó G7-országcsoportnak a tajvani helyzetről előző nap kiadott közleményét.

A CCTV kínai állami műsorszolgáltató közlése szerint Vang Ji mániákusnak, felelőtlennek és rendkívül ésszerűtlennek nevezte Pelosi látogatását Tajvanon, amelyet Kína saját területének tart, noha nincs fennhatósága felette.

A feszültséget érzékelteti, hogy Vang Ji helyi idő szerint este megérkezett ugyan az ASEAN gálavacsorájára, de néhány pillanattal később ott is hagyta a rendezvényt a Reuters hírügynökség tudósítója szerint. Egyelőre nem világos, hogy mi késztette a kínai tárcavezetőt erre. Hajasi, Blinken és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mindazonáltal jelen voltak.

Blinken beszédében Tajvan ügyére tekintettel hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „ellenzi a fennálló helyzet egyoldalú megváltoztatására irányuló törekvéseket, különösen ami erő használatát illeti”.

„Mi és a világ számos országa úgy véljük, hogy a helyzet elmérgesedése nem szolgálja senki érdekét, és nem kívánt következményekhez vezethet, többek között az ASEAN-tagországok, de Kína számára is” – tette hozzá Blinken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?