Öt évet kapott egy orosz tinédzser, mert azzal viccelődött, hogy egy videójátékban felrobbantja az FSZB épületét

minecraft

Ötéves börtönbüntetésre ítélt Oroszországban a katonai bíróság egy 16 éves fiatalt, aki a vád szerint terrorcselekményt készített elő, mivel azzal viccelődött hogy felrobbantja az FSZB Minecraftban felépített épületét.

Nyikita Uvarovot két évvel ezelőtt, még 14 évesen vették őrizetbe, hasonló korú két társával együtt. A gyerekek ellen amiatt indult eljárás, hogy a korábban robbanószerkezet készítésének gyanújával őrizetbe vett Azat Miftahovot támogató röplapokat terjesztettek. Miftahov több társával együtt 2018 januárjában kalapáccsal betörte az Egységes Oroszország kormánypárt egyik moszkvai irodájának ablakait, és füstgránátot dobott be a helyiségbe. A férfit 2021-ben garázdaság vádjával hat év börtönre ítélték. A Miftahov-ügynek nagy visszhangja volt Oroszországban, diákok kampányt indítottak a vádlottak támogatására.

Uvarov és társai telefonján olyan levelezéseket találtak, amelyekben a diákok egyebek mellett felépítették az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) épületét a Minecraft számítógépes játékban, és azt tervezték, hogy "viccből felrobbantják".

A nyomozás során a hatóságok olyan videofelvételeket is találtak, amelyeken gyerekek elhagyatott épületekben tüzet raknak és tűzijátékokat robbantanak. Végül amiatt emeltek vádat ellenük, hogy terrorista cselekedet végrehajtását célzó kiképzésben vettek részt.

Két fiatal vádlottat felmentettek. Ők bűnösnek vallották magukat, és feltehetően együttműködtek a nyomozókkal.

Nyikita Uvarov - akire az ügyészség kilencéves börtön kiszabását kérte - ártatlannak vallotta magát. Kitalációnak nevezte, hogy bárkinek a felrobbantásáról levelezett volna, és azt állította, hogy tiszta lelkiismerettel tölti le büntetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?