Osztrák külügyminiszter: „A Nyugat romokban hever”

Afganisztán k

„A Nyugat romokban hever. Rosszul ítéltük meg a tálibok erejét, és ez egyértelmű kudarc” – jelentette ki Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter kedden, az uniós külügyminiszterek online találkozója előtt Bécsben az afgán konfliktus kapcsán.

Schallenberg sajnálatosnak tartja, hogy nem jött létre az uniós kül- és belügyminiszterek közös találkozója, mivel szerinte az Afganisztánban kialakult helyzet átfogó értékelésére lenne szükség. Mint mondta, „humanitárius, emberi jogi, migrációs és biztonságpolitikai válsággal állunk szemben.”

A tárcavezető a kialakult helyzet kapcsán elsődleges feladatként az Afganisztánban rekedt osztrákok kimenekítését nevezte meg. Bejelentette, a külügyminisztérium válságstábot küld Kabulba, hogy elősegítsék a jelenleg még ott lévő osztrák állampolgárok evakuálását. Hangsúlyozta, hogy aki még nem tette meg, haladéktalanul jelentkezzen a minisztériumnál. A kabuli körülményekről szólva hozzátette, nem a repülőgépek felszállása, hanem a reptérre való eljutás a nagyobb probléma. A válságstáb ezért a helyszínen segíti majd a hazatérni szándékozókat.

A miniszter három millió eurós azonnali segélyt jelentett be, melyet a katasztrófaalapokból bocsátanak Afganisztán és a régió rendelkezésre. Hozzátette, a helyben való gyors segítséggel talán megelőzhető, hogy megismétlődjön a 2015-ös migrációs válság.

Szólt az Afganisztán szomszédos országaival tartandó  konferenciáról, amelyet a jövő héten online formában kívánnak megtartani, hogy megvitassák a küszöbön álló menekülthullám megelőzését célzó lehetőségeket.

Schallenberg hangsúlyozta, nem szabad engedni, hogy Afganisztán a nemzetközi terrorizmus melegágyává váljon, az új hatalommal való együttműködés feltételeként pedig a kisebbségek és a nők jogainak tiszteletben tartását nevezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?