Oroszországban 60 százalékkal nőtt az új járművek eladása tavaly

autoeladas

Oroszországban az új, legfeljebb három éves járművek – személygépkocsik, kishaszonjárművek, teherautók és buszok – tavalyi értékesítése 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken közölt adatai szerint.

A minisztérium közleménye szerint tavaly 1 millió 319 ezer 351 új járművet értékesítettek Oroszországban, ami 60 százalékkal múlta felül a 2022. évi 83 ezer 695-öt.

A tavaly eladott új járművek mintegy a fele külföldön gyártott volt.

A tavaly értékestett járművek közül a személyautók eladása éves szinten 62 százalékkal, 1 millió 56 ezerre emelkedett.

Elektromos járművekből tavaly 14 ezer 869-et adtak el, 290 százalékkal többet az egy évvel korábbi 3813-hoz viszonyítva, az Oroszországban gyártottak részaránya 21 százalék volt.

Tavaly a legkelendőbb autómodell a Lada Granta volt, amelyből 191 ezer 100-at adtak el Oroszországban. A második helyen a kínai Haval Jolion állt, 49 ezer eladott darabszámmal. A harmadik legkeresettebb pedig a Lada Niva volt, amelyből 46 ezer 900-at értékesítettek 2023-ban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?