Orosz hackerek kémkedtek a NATO ellen

<p>Orosz hackerek a Microsoft Windows operációs rendszerek egyik biztonsági rését kihasználva kémkedtek több nyugati kormány, valamint a NATO és Ukrajna ellen - írta kedden a The New York Times című amerikai napilap az iSight Partners nevű, dallasi székhelyű biztonsági cég friss jelentésére hivatkozva.</p>

A hírről szintén beszámoló BBC brit közszolgálati adó szerint egyelőre nem tudni, milyen adatokhoz férhettek hozzá a számítógépes kalózok, a jelentés készítői azonban azt feltételezik, hogy az ukrajnai helyzettel kapcsolatos értesülések után kutattak.

A NATO szeptemberi walesi csúcstalálkozója alatt például az ukrán kormány és legalább egy amerikai szervezet számítógépeit törték fel. A célpontok között európai energetikai, telekommunikációs és hadiipari vállalatok is voltak, de egyebek mellett a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai fórum résztvevői ellen is kémkedtek - derült ki a 16 oldalas jelentésből.

Bár az iSight Partners szerint az orosz hackerek már jóval korábban is aktívak voltak, a szóban forgó "nulladik napi támadások" csak idén augusztusban kezdődtek. A "nulladik napi támadás" egy olyan biztonsági fenyegetés, amely egy számítógépes alkalmazás olyan sebezhetőségét használja ki, amely még nem vált nyilvánossá, a szoftver fejlesztője nem tud róla, vagy nem érhető még el rá a biztonsági javítás. A jelentés szerint ezt a biztonsági rést egyedül orosz kalózok használták ki.

A Microsoft közölte, hogy kijavítja a hibát. Az informatikai óriásvállalat egyik szóvivője elmondta, hogy kedden automatikus frissítést adnak ki a Windows Vista, a Windows 7, a Windows 8 és a Windows 8.1 operációs rendszerekre.

Bár nem tudni biztosan, hogy a hackerek kapcsolatban álltak-e az orosz kormánnyal, egy elismert informatikai szakértő szerint Moszkva állhatott a támadássorozat mögött, a kalózok célja ugyanis pusztán az információszerzés volt. A Kreml egyelőre nem kommentálta a kémkedésről szóló sajtóhíreket. Szakemberek szerint az ukrán válság kirobbanása óta jelentősen megnőtt a kémkedési célú számítógépes kalózkodás mértéke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?