Orosz csapatok vonultak be Herszonba

g

Ma hajnalban arról számoltak be, hogy heves harcok folynak Herszonban, egy dél-ukrajnai kikötővárosban. Kedd este Vadim Denisenko ukrán belügyminisztériumi tanácsadó megerősítette, hogy orosz katonák vonultak be a kimagaslóan fontos stratégiai városba, azonban akkor még azt állította, hogy még mindig ukrán ellenőrzés alatt áll.

Ez néhány órával később változott: a BBC arról számolt be, hogy az oroszok átvették az irányítást a város felett; egy helyi tanácstag szerint a merényletben 200 ember vesztette életét. Szemtanúk azt mondták, hogy orosz csapatok vannak az utcákon, bár a város pontos helyzete továbbra sem tisztázott. Igor

Kolihajev, a város polgármestere a helyi médiának elmondta, hogy kedd este elfoglalták Herszon vasútállomását és kikötőjét. A mintegy 300 ezer fős város a Fekete-tenger északi partjánál található. Az orosz csapatok legeredményesebb előrenyomulását eddig az ország déli részéről jelentették ahol a Krímből érkező erőik több ukrán várost is célba vesznek, köztük Odesszát és Mikolajivot.

(Index, 24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?