Orbán Viktor: más kormányprogram kell

Budapest |

Orbán Viktor szerint egy következő kormányzás esetén az eddig Magyarországon megszokottaktól eltérő kormányprogramra van szükség; erről a Fidesz elnöke a Magyar Televízió Az este című műsorában beszélt.

Úgy vélte: megbukott az a gyakorlat, hogy szakértők állítanak össze egy programot, és a választók arra szavaznak. A Fidesz elnöke pártja eltérő gondolkodásmódját a gazdaságpolitikában azzal jellemezte, hogy bár szerintük is csökkenteni kell az állami kiadásokat, ám a rossz gazdasági helyzet megoldásának nem ez a kulcskérdése. A Fidesz felfogása szerint a pénzügyi válság, a pénzügyi nehézségek nem okok, hanem következmények. A bajok eredője nem a költségvetési hiány, hanem az alacsony foglalkoztatás. Közölte: ma Nyugaton is az a legfőbb vita, hogy a bajok okát a pénzügyi rendszerben megjelölő neoliberálisok gazdaságfilozófiai gondolkodása érvényes-e, vagy ennek valamilyen korrekcióját kell végrehajtani. Mint Orbán Viktor mondta, a bajok gyökerét a reálgazdaság állapotában kell keresni. A Fidesz elnöke úgy látja, az ország helyzetében nem várható jelentős változás, hiszen a kormány vezetői "lélekben már feladták", hogy a számukra még hátra lévő két évben érdemi változásokat tudjanak elérni. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?