Orbán: a veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede áll előttünk

Orbán Viktor k

A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő, korábban megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai repedeznek a nyugati civilizációnak – jelentette ki a miniszterelnök a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában Tusnádfürdőn szombaton.

Orbán Viktor előadásának elején felidézte: legutóbb 2019-ben találkoztak, azóta a világ „nagyot fordult”.

A magyar kormányfő a nyugati civilizáció három megrendüléséről beszélt. Szerinte korábban azt gondoltuk, hogy a tudomány védőburkában élünk, „erre kaptunk egy covidot”, azt gondoltuk, hogy Európában nem lehet újra háború, de Magyarország szomszédságában háború van, és azt gondoltuk, hogy a hidegháború többé nem térhet vissza, „márpedig a világ számos vezetője éppen azon dolgozik, hogy újra blokkvilágba szervezze az életünket”.

Szerinte az is jellemző, hogy bár az adatok tükrében a világ egyre jobb helynek tűnik, az emberek ennek az ellenkezőjét érzik. Úgy vélte: „rossz kedvünk tele” egy alapvetően nyugati életérzés, ami abból fakad, hogy a nyugati civilizációnak az ereje, a teljesítménye, tekintélye és cselekvőképessége fogyóban. A hatalmi és anyagi térvesztésben a legfájóbb szerinte az, hogy a Nyugat elvesztette az energiahordozók feletti ellenőrzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?