Öngyilkosságot követett el egy férfi a Capitoliumnál

Washington |

<p>Öngyilkosságot követett el az a férfi szombaton a washingtoni Capitolium egyik bejárata előtt, akivel kapcsolatban korábban azt közölték, hogy lövöldözött és ártatlanná tették.</p>

Az épületegyüttest és néhány környező utcát elővigyázatosságból lezártak a hatóságok, de két óra múltán, délután négy órakor feloldották ezt. Ezen a napon nagyon sok turista volt Washington belvárosában, mert most van a cseresznyevirágzás ünnepe. Az amerikai kongresszus munkája azonban szünetel, így szinte egyetlen politikus sem tartózkodott a törvényhozás épületében.    Az öngyilkos férfin hátizsák volt és volt a kezében egy bőrönd is. Feltehetőleg valamilyen tiltakozó akciót hajtott végre, mert volt nála egy tábla, a rajta lévő szöveg pedig "társadalmi igazságosságot" követelt. Miután megölte magát, a rendőrség átkutatta a csomagjait, de semmi említésre méltót nem talált.        A rendőrség később sajtótájékoztatón közölte, hogy az esetnek nincs köze a terrorizmushoz. Egyetlen lövés volt, az, amellyel a férfi megölte magát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?