Olaszországban megszüntették a pedagógusok oltási kötelezettségét

koronavírus iskola

A tanévkezdés közeledtével feloldották a pedagógusok oltási kötelezettségét, szeptember elsejétől visszatérhetnek az osztálytermekbe a mostanáig oltás nélküli tanárok – közölte a római oktatási minisztérium rendelkezését a Corriere della Sera című napilap vasárnap.

A tárca adatai szerint – a helyettesítő tanárokat is számolva – 3800 pedagógus térhet vissza tanítani. Azokról van szó, akik egészségügyi, lelkiismereti okból vagy más indokból nem vettek fel egyetlen oltást sem.

Az oktatásban dolgozók számára 2021 decemberében vezették be az oltási kötelezettséget. Azóta az oltatlan pedagógusok nem léphettek be az oktatási intézményekbe. Tavalyi adatok szerint több mint 700 ezerre teszik az olaszországi iskolákban oktatók számát. Csak töredékük nem oltatta be magát.

Antonello Giannelli, az iskolaigazgatók országos szövetségének elnöke emlékeztetett, hogy enyhítésnek számított már az is, hogy a idei érettségi vizsgákon az oltás nélküli tanárok is részt vehettek. Szeptember elsejétől jelen lehetnek a pótvizsgáztatásokon, valamint a tanévet előkészítő tanári értekezleteken is.

Hangsúlyozta, hogy miközben néhány ezer pedagógus nem vette fel az oltást, a diákok között több millió azoknak a száma, akik továbbra is oltatlanok.

A több mint 8 millió, 6 és 18 év közötti olasz tanuló számára a tanév szeptember közepétől kezdődik. A pontos időpontot a tartományok határozzák meg.

Az utóbbi három évben ez lesz az első tanév, amikor diákok és tanárok is maszk nélkül térhetnek vissza az osztálytermekbe. A védőeszköz használata 2020 szeptembere óta kötelező volt az iskolák egész területén.

Az omikron variáns újabb hulláma július közepén tetőzött az országban, azóta a járványgörbe folyamatosan lefele ível. Kevesebb tesztet is végeznek: napi kevesebb mint 200 ezret a januári több mint 700 ezerhez képest.

Az aktív betegek száma 800 ezer alá süllyedt az egy hónapja regisztrált több mint egy millióhoz képest. Kórházban valamivel több mint 6 ezer beteget kezelnek, az egy hónapja mért több mint 9 ezerhez képest.  

2020 februárja óta hivatalosan több mint 21,6 millió olasz fertőződött meg, a halottak száma megközelíti a 175 ezret.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?