Ókori város nyomaira bukkantak a Budapest – Belgrád vasútvonalon

Ókori város nyomaira bukkantak a Budapest – Belgrád vasútvonalon

A település nyomaira a vasútvonal építéséhez szükséges feltárások közben bukkantak rá.

Szűcs Balázs, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója pénteken a szabadkai Pannon rádióban elmondta, hogy műszerek segítségével már kimutatták a feltételezhető régészeti lelőhelyeket, így a jelenlegi felfedezés sem volt meglepetés számukra. Hozzátette, hogy a téli időszakban általában nem végeznek feltárási munkát, azonban jelenleg sürgeti őket a vasút építésével kapcsolatos munkálatok megkezdése, valamint az időjárási feltételek is kedvezőek.

A talaj felső rétegét már eltávolították, a drónfelvételeken pedig már látni a különböző építmények, árkok, kemencék körvonalait, melyekből feltételezhető, hogy egy 1. és 5. század közötti településről van szó.

A leletek pontos származási idejének meghatározását a régészek csak a következő fázisban végzik, amikor kiássák, megvizsgálják, rendszerezik, majd kiállítják őket – mondta Szűcs Balázs.

A szarmaták egy nomád életmódot folytató nép voltak, akik az 1. században érkezhettek a Kárpát-medence területére, ahol letelepedtek, majd összeolvadtak az itt élő többi néppel.

(hvg.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?