Obamát akarta megölni

Birmingham |

<p>Beismerte Barack Obama amerikai elnök megölésének szándékát pénteken egy alabamai bíróságon az a fiatal üzbég férfi, aki többször is ezzel fenyegetőzött.</p>

Mint mondta, egy üzbegisztáni iszlám terrorszervezet utasítására cselekedett, és egy géppisztollyal akarta lelőni az elnököt valamelyik kampányútján.

Ulugbek Kodirov bűnösnek vallotta magát az elnök megölésével való fenyegetésben, gépfegyver birtoklásában és terroristáknak nyújtott tevőleges támogatásban. Ügyvédje elmondta: védence azzal, hogy bűnösnek vallotta magát e vádpontokban, és négy másik vádpontot ejtettek ellene, biztosan megmenekül az életfogytig tartó börtönbüntetéstől. Hozzátette, hogy így is akár 30 évi börtönre ítélhetik, de szerinte körülbelül 15 évet fog kapni, és szabadulása után kitoloncolják az országból.
Kodirovot tavaly júliusban fogták el egy alabamai motelban. A gépfegyver, egy M15-ös és négy kézigránát átvételekor tartóztatták le; az eladó valójában egy fedésben lévő ügynök volt. Az elnök megölésével való fenyegetés abban merült ki, hogy Kodirov többször beszélt egy férfival, "az emírrel", aki állítólag az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom terrorszervezet tagja volt. A hivatalos iratokból nem derült ki, hogy ez a bizonyos "emír" kicsoda, és valóban az üzbég terrorszervezet tagja volt-e kérdéses időszakban. 
Kodirov 2009-ben érkezett az Egyesült Államokba azzal, hogy tanulni fog, de 2010 áprilisában megvonták tőle a tanulóvízumot, mert nem iratkozott be 
egy iskolába sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?