NATO: a helyzet komolyságát mutatja, hogy Oroszország készültségbe helyezi nukleáris erejét

Jens Stoltenberg

A helyzet komolyságát mutatja, hogy Oroszország készültségbe helyezi a nukleáris erejét – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Twitter-üzenetében vasárnap, arra reagálva, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nukleáris erők magas készültségi fokozatát rendelte el.

Üzenetében Stoltenberg hangsúlyozta: Putyin döntése bizonyítja, hogy a szövetségeseknek, Észak-Amerikának és Európának össze kell tartaniuk, válaszul Oroszország agresszív cselekedetére.

A NATO-főtitkár „szörnyű hibának” nevezte Moszkva lépését, és kijelentette: ha Oroszoroszág folytatja agresszióját Ukrajnával szemben, súlyos árat fog fizetni ezért az elkövetkezendő években.

Stoltenberg vasárnap a CNN amerikai hírtelevízió State of the Union című, heti politikai vitaműsorában veszélyes és felelőtlen lépésnek nevezte Putyin döntését. Azt mondta: „ez veszélyes retorika. Ez felelőtlen viselkedés”. Az orosz elnök döntése tovább súlyosbítja a helyzetet, együttvéve azzal, amit Moszkva Ukrajnában tesz, azaz háborút folytat egy független, szuverén nemzet ellen és teljes körű inváziót hajt végre Ukrajnában – mondta.

A NATO vasárnap közleményt adott ki, amelyben a katonai szövetség azt közölte: fokozza Ukrajna támogatását.

„A NATO-szövetségesek fokozzák politikai és gyakorlati támogatásukat az Oroszország teljes körű inváziója ellen védekező Ukrajnának” – olvasható a közleményben.

A kommüniké szerint a szövetséges országok több ezer páncéltörő fegyvert, több száz légvédelmi rakétát, köztük Javelin típusú páncéltörő és légvédelmi rakétákat, több ezer kézifegyvert, valamint az azokhoz való lőszerkészletet küldenek Ukrajnába. A szövetségesek emellett több millió euró értékű pénzügyi és humanitárius segélyt is nyújtanak az ország rászorulóinak, és egészségügyi felszerelést az ukrán haderő számára. Közölték: egyes országok humanitárius segélyt ajánlottak fel, vagy azt, hogy megnyitják határaikat az ukrán menekültek előtt.

A NATO közleménye Jens Stoltenberg főtitkárt idézte, aki hangsúlyozta: az önvédelem az ENSZ alapokmányában rögzített joga minden országnak. A szövetségesek segítenek Ukrajnának fenntartani számára ezt a jogot. A segítség egyértelmű üzenetet küld a NATO teljes körű támogatásáról Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett – tette hozzá a NATO-főtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?