Moszkva nem szállít Iránnak támadó fegyverrendszereket

Moszkva |

<p>Oroszország nem szállít semmiféle támadó fegyverrendszereket Iránnak – erősítette meg csütörtökön Moszkvában Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.</p>

A vezető orosz diplomata azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a korszerű Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer leszállítását már megkezdte Oroszország az iráni félnek. A hét végén az amerikai külügyminisztérium is információt kért Moszkvától, hogy megfelel-e a tényeknek az Sz-300-as rakétarendszer iráni eladása, miután Iszmáil Kovszari, az iráni parlament védelmi bizottságának elnökhelyettese sajtójelentések szerint közölte: Irán és Oroszország megállapodott az Sz-300-as légvédelmi rendszer szállításáról, s egyes részeinek szállítása már megkezdődött.

Az Sz-300 rakétarendszer iráni szállítását cáfolta korábban a Roszoboronexport orosz állami fegyverexportőr cég, s egyben a nemzetközi hadiipari együttműködést felügyelő orosz szövetségi szolgálat is.

Szergej Rjabkov csütörtökön újólag azt hangoztatta, hogy az orosz-iráni hadiipari együttműködés a nemzetközi joggal teljes összhangban, annak keretei között valósul meg, az orosz törvényeknek megfelelően.

Az Sz-300-as rendszer rakétái akár 150 kilométeres távolságból is képesek megsemmisíteni pilóta vezette vagy távirányítású repülőgépeket, ballisztikus rakétákat. Egy rakétakomplexum három kilövőegységből áll, amely négy-négy rakétával rendelkezik, s egyszerre hat célt követhet nyomon ezzel az összesen 12 rakétával. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?