Mivel lehet ösztönözni az amerikaiakat az oltásra? Ajándék fegyverekkel!

fegy

Nyugat-Virginia államban egy új ötlettel álltak elő arra nézve, hogyan lehetne még több embert rávenni, oltassa be magát. A válasz pedig: Fegyverek!

Az államban sorsolni fognak az oltottak közül, a nyertes pedig ingyen fegyvert kap. Június 20. és augusztus 4. között zajlanak majd a sorsolások. A résztvevőknek lehetőségük lesz öt egyedi vadászpuskát és öt sörétes puskát nyerni, de ez nem minden. Két vadonatúj, egyedi felszereléső teherautó, öt életre szóló vadász- és halászengedély, valamint 25 belépő az állam számos parkjába is a nyeremények között szerepel, de ez még mindig nem minden.

Az állam egy pénzügyi lottó rendszert is bemutatott, ez azt jelenti, hogy egy hónapon át hetente egy beoltott lesz gazdagabb egymillió dollárral. A fődíjat, 1,58 millió dollárt augusztus 4-én sorsolják ki. Nyugat-Virginia két ösztöndíjat is szétoszt a 12-25 évesek közt.

Egészségügyi tisztviselők szerint Nyugat-Virginia 51,4 százaléka már beoltatta magát az első adag vakcinával. Joe Biden, amerikai elnök azt akarja elérni, hogy a július 4-i függetlenség napi ünnepségekre már legalább az emberek 70 százaléka be legyen oltva legalább az egyik vakcinával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?