Minden korábbinál többen kerültek kórházba az Egyesült Államokban a fertőzés miatt

koronavírus Egyesült Államok

A világjárvány kitörése óta a legtöbb amerikai került kórházba Covid-19-betegséggel szerdán. Gyors ütemben nő a fertőzöttek és a halálesetek száma is, miközben az oltási kampány késlekedik.

Helyi idő szerint kedd este minden korábbinál többen, 130 834-en kerültek kórházba a Reuters brit hírügynökség közegészségügyi statisztikákon alapuló összesítése szerint, míg a 3684 napi új haláleset a második legmagasabb a járvány kezdete óta.

Szerdán a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a 21 milliót, és egyre nagyobb nyomás nehezedik az állami és helyi vezetőkre a két engedélyezett vakcina, a Pfizer/BioNTech és a Moderna által gyártott védőoldás forgalmazásának felgyorsítás érdekében.

Szövetségi terv híján az oltási helyzet változatos képet mutat a különböző államokban. Egyes államok pótlólagos segítséget vettek igénybe az oltási kampány felgyorsítására. Észak-Karolina állam kormányzója, Roy Cooper kedden az állami nemzeti gárdáját mozgósította, hogy támogassák a helyi szállítókat, hogy minél előbb szétoszthassák a vakcinákat. Maryland államban szintén a helyi nemzeti gárda alkotta sürgősségi segélycsapat nyújt segítséget a helyi egészségügyi vezetésnek.

Kedden újabb 3 millió adag érkezett a két vakcinából az Egyesült Államokba – közölte Christopher Miller védelmi miniszter, így 21 nap alatt összesen több mint 19 millió adagra nőtt a rendelkezésre álló védőoltás mennyisége. Mindkét oltást két adagban kell beadni, 3–4 hetes időintervallumban.

Az amerikai kormányzat a Moderna vakcinája adagjának a megfelezését fontolgatja, hogy több oltóanyag álljon a rendelkezésre. A Nemzeti Közegészségügyi Intézetek és a Moderna szerint viszont két hónapra van szükség annak tanulmányozására, hogy a fél adag hatékony lesz-e.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?