Mianmari puccs – Ismét tüntettek több városban, a rendőrség vízágyúkkal oszlatott

Mianmari puccs

Ismét tüntettek Mianmar több városában hétfőn a katonai hatalomátvétel ellen, a fővárosban, Najpjidóban a rendőrség vízágyúkkal oszlatta a tiltakozókat, helyszíni beszámolók szerint ketten megsebesültek.

Az AFP francia hírügynökség szerint két tüntetőt az erős vízsugár sebesített meg. A Reuters hírügynökség szerint a rendőrség később a tüntetők kérésére befejezte a vízágyúzást.

Eközben a korábbi fővárosban, Rangunban buddhista szerzetesek egy csoportja is csatlakozott a jórészt diákokból és munkásokból álló, több száz demonstrálóhoz. „Engedjétek szabadon a vezetőinket, tartsátok tiszteletben a szavazatainkat” – olvasható a többi közt a tüntetők tábláin.

A demonstrálókhoz kórházi dolgozók is csatlakoztak.

A délkelet-ázsiai országban a hadsereg a múlt héten, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és őrizetbe vette a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, Mianmar de facto vezetőjét, valamint több más magas rangú politikust. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaságnak a feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.

Tüntetésekről adtak hírt a múlt hét végén is, vasárnap Rangunban több tízezer ember vonult utcára, és az utcára vonultak egyebek közt Kacsin államban is. Hétfőn aktivisták sztrájkra szólították fel a kormányzati dolgozókat.

Jóllehet az eddigi megmozdulások békésen zajlottak, a Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt közölte, hogy vasárnap katonai teherautók hosszú sorát látták Rangunban, hozzátéve, hogy sokan ezt rossz jelnek vélik. Az egyik tüntető a dpa német hírügynökség munkatársainak azt mondta, számítanak rá, hogy „a dolgok rosszabbra fordulnak”, de nem hagynak fel a tüntetéssel.

A hadsereg részéről a megmozdulásokat nem kommentálták, ám a junta szombaton lekapcsolta az internetet az egész országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?