Mianmari puccs – Húsvéti tojásokra írt üzenetekkel tiltakoztak a tüntetők

Mianmari puccs

Húsvéti tojásokra írt üzenetekkel tiltakoztak vasárnap a hadsereg hatalomátvétele ellen Rangunban, több kép, köztük a junta központi döntéshozó testületét vezető Min Aung Hlaing tábornok lemondását követelő felirat a közösségi médiára is felkerült.

„A húsvét a jövőről szól, Mianmar népére pedig ragyogó jövő vár egy föderális demokráciában” – áll a hadsereg hatalomtávétele során feloszlatott civil kormány egyik keresztény tagjának közleményében.

„Jézus feltámadt – halleluja! Mianmar is feltámad!” – jelentette ki Twitter-üzenetében Charles Bo bíboros, a mianmari katolikus egyház legmagasabb rangú főpapja.

A délkelet-ázsiai országban a hadsereg február elején vette át a hatalmat, azóta szinte folyamatosak a tüntetések, a hatóság pedig éles lőszert is bevet a tiltakozók ellen. A mianmari Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) szerint szombat estig 557 ember vesztette életét, 2658-an pedig őrizetben vannak, köztük azok is, aki a múlt héten a CNN hírtelevízió munkatársainak nyilatkoztak.

Az állami média péntek este arról adott hírt, hogy a hatóságok vádat emeltek a televízió, a közösségi média és a sajtó 18 prominens képviselője ellen azon a címen, hogy lázadásra és parancsmegtagadásra szólították fel a katonákat. Többen, köztük egy ismert blogger elrejtőztek a hatóságok elől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?