Merényletet kíséreltek meg Asraf Gáni afgán elnök ellen

Asraf Gáni
Kabul |

Merényletet kíséreltek meg Asraf Gáni afgán elnök ellen az ország délkeleti részén fekvő Gazni tartományban, ahova látogatásra érkezett; az államfő nem sebesült meg - vált ismertté több hivatalos forrásból.

Áref Núri, a tartományi kormányzó szóvivője közölte, hogy Gáni a kormányzói palotában tartózkodott, amikor rakétákkal vették célba az épületet.

Ramazán Ali Mohszeni, a tartományi rendőrség helyettes vezetője azt mondta, hogy az egyik rakéta az épülettől 200-300 méterre csapódott be.

A rakéták a palotától messze értek földet - jelentette ki Mohammed Harun Csahanszuri elnöki szóvivő, aki maga is hallotta az egyik rakétát becsapódni Gazni város külterületén. A három forrás egyöntetűen úgy nyilatkozott, hogy nem voltak áldozatai a támadásnak.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a merényletkísérlet elkövetőjeként.

Augusztus elején a szélsőséges tálibok átfogó támadást indítottak a stratégiai helyen fekvő Gazni ellen. Az afgán hadsereg az amerikai légierő támogatásával több napos harcok árán sikeresen visszaverte a támadást. A harcoknak több mint 200 halálos áldozata volt. A tálibok ostroma óta Asraf Gáni másodszor kereste fel a tartományt.

Az afgán elnök augusztus közepén is célpontja volt egy nagyszabású támadásnak, amikor több mint 30 aknát lőttek ki a kabuli elnöki palotára. A támadásban hatan megsebesültek, és az elnök többször kénytelen volt megszakítani élőben közvetített beszédét. Az akció elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?