Megkezdték a nyugati nagykövetségek kiürítését

Bagdad |

<p>A nyugati országok hétfőn megkezdték bagdadi nagykövetségeik kiürítését, annak ellenére, hogy az iraki kormány az állítása szerint átvette a kezdeményezést a lázadóktól, akik az utóbbi napokban nagy hadjáratot indítottak és elfoglalták az ország több fontos városát.</p>

A diplomáciai személyzet kimenekítéséről szóló híreket eddig az Egyesült Államok és Ausztrália erősítette meg. Washington emellett bejelentette, hogy erősítést küld a nagykövetségének is otthont adó, szigorúan őrzött bagdadi zöld zóna védelmére.

A külképviseletek munkatársait elsősorban az iraki Kurdisztánban lévő Erbíl és az ország délkeleti részén található Bászra konzulátusain keresztül fogják elszállítani, mások pedig az Egyesült Államok jordániai nagykövetségére érkeznek majd.

Eközben váratlan látogatásra érkezett Iránba Maszúd Barzani, a kurd autonóm terület elnöke, hogy megvitassa a helyzetet. A félhivatalos Mehr hírügynökség tájékoztatása szerint a politikus az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács egyik tisztségviselőjével fog találkozni. További részletek egyelőre nem ismertek.

Szaúd-Arábia hétfő délután nemzeti egységkormány kialakítását sürgette a szomszédos országban, mondván, hogy Núri al-Máliki iraki miniszterelnök "felekezeti" politikája az ország destabilizációjához vezetett. Rijád emellett leszögezte, hogy ellenez bármiféle külföldi katonai beavatkozást Irakban.

A USS Mesa Verde amerikai hadihajó - amely a fedélzetén ötszázötven tengerészgyalogost szállít - ezzel párhuzamosan megérkezett a Perzsa-(Arab-)öbölbe. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter szombaton egy cirkáló és egy romboló kíséretében az Arab-tenger északi vizeiről a Perzsa-(Arab-)öbölbe vezényelte a George H.W. Bush repülőgép-hordozót.

Helyi lakosok közölték, hogy az iraki szunnita lázadók vasárnap este hatalmukba kerítették az ország északnyugati részén a jobbára türkmének lakta Tell-Áfár városát. A biztonsági erők ezzel szemben arról számoltak be, hogy visszaverték az ILIÁ harcosainak támadását és továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a települést. "A lázadók Tell-Áfár egyetlen méterét sem ellenőrzik" - mondta a belügyminisztérium szóvivője.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet az utóbbi napokban egy villámhadjáratban elfoglalt több fontos várost, köztük Moszult, és bejelentette, hogy Bagdad ellen vonul. A lázadók csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?