Megérkezett Tajvanra az amerikai házelnök

Nancy Pelosi

Megérkezett Tajvanra Nancy Pelosi amerikai házelnök kedden, aki nyilatkozatában leszögezte: az Egyesült Államok szolidaritása a 23 millió lakosú, demokratikus Tajvannal fontosabb, mint valaha.

A Peking azonnali bírálatát kiváltó látogatással Pelosi 25 év óta az első amerikai házelnök, aki hivatalos látogatás keretében Tajvanra utazott.

„Az amerikai kongresszusi delegáció látogatása Tajvanon az Egyesült Államok rendíthetetlen elkötelezettségét mutatja a szigetország demokratikus működésének támogatása iránt” – áll az amerikai házelnök nyilatkozatában, amely röviddel leszállását követően jelent meg.

Hozzátette: a házelnöki kongresszusi delegáció látogatása, amelynek során egy éjszakát töltenek a szigetországban, tökéletesen megfelel az Egyesült Államok hagyományos Tajvan-politikájának.

„Amerika szolidaritása a 23 millió lakosú Tajvannal ma fontosabb, mint valaha, amikor a világ az autokrácia és a demokrácia közötti kényszerű választással néz szembe” – fogalmazott az amerikai képviselőház vezetője, miközben Peking azonnal elítélte látogatását, hangsúlyozva, hogy az komoly sérüléseket okoz a kínai-amerikai kétoldalú kapcsolatokban.

Nancy Pelosi szerint a tajvani vezetés tagjaival folytatandó szerdai megbeszélései az amerikai-tajvani közös érdekekre összpontosítanak, beleértve az ázsiai-csendes-óceáni térség szabad és nyitott működésének előmozdítását.

Az amerikai házelnök a The Washington Post című amerikai baloldali-liberális napilap online kiadásában megjelent, a látogatásához időzített véleménycikkében foglalta össze látogatásának legfontosabb indokait.

Ebben elismeréssel szólt Tajvan demokratikus kormányzás iránti elkötelezettségéről, valamint bírálta Kínát, amiért az elmúlt években drámaian növelte a feszültséget Peking és Tajvan között.

Pelosi az írásban rámutatott: a Kínai Népköztársaság az elmúlt években jelentősen megnövelte a bombázókkal, vadászgépekkel és felderítő repülőgépekkel Tajvan közelében és annak légterében végrehajtott berepülések számát, ami az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) értékelése szerint azt jelenti, hogy a kínai néphadsereg „valószínűleg olyan lehetőségre készül, hogy katonai erővel egyesítse Tajvant a Kínai Népköztársasággal".

„A Kínai Kommunista Párt (KKP) egyre erősödő agresszióját látva az amerikai kongresszusi delegáció tajvani látogatását annak a félreérthetetlen nyilatkozatként kell értelmezni, hogy az Egyesült Államok kiáll Tajvan mellett” – fogalmazott cikkében Nancy Pelosi.

Az amerikai házelnök véleménycikkében megemlítette a Hongkonggal és Tibettel szembeni kínai politikai és kulturális elnyomó lépéseket, valamint népirtásnak nevezte Pekingnek a muszlim ujgurok és más kisebbségek ellen elkövetett megtorló akcióit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?