Megbírságolták a brit miniszterelnököt, mert autójában nem viselte a biztonsági övet

Rishi Sunak

Megbírságolták pénteken Rishi Sunak brit miniszterelnököt, mert autójában nem kapcsolta be a biztonsági övet.

Sunak a héten az északnyugat-angliai Lancashire megyében tett látogatást, ahol a brit kormány gazdasági felzárkóztatási programját népszerűsítette.

A konzervatív párti miniszterelnök a látogatás egyik helyszínéről a másikra tartva, hivatali autójában videót is készített magáról, amelyben szintén a felzárkóztatási program elemeit – elsősorban a helyi fejlesztési beruházásokra használható kétmilliárd fontos alapot – méltatta.

A kormányfő Instagram-oldalára felkerült mobiltelefonos videón azonban jól látszik az is, hogy a mozgó járműben ülő Sunak nem kapcsolta be biztonsági övét, és a felvételt a brit sajtó azonnal hatalmas terjedelemben kezdte tárgyalni.

Az ügyben a széles médianyilvánosság nyomán vizsgálatot indított a Lancashire megyei rendőrség is, amely péntek este bejelentette, hogy szabott összegű pénzbírság kifizetésének lehetőségét ajánlotta fel a szabálysértő kormányfőnek.

A rendőrségi tájékoztatásban nem esik szó a bírság összegéről, de az ilyen jellegű közlekedési kihágások esetén a büntetés rendszerint 100 font (több mint 45 ezer forint).

Az angol-walesi szabálysértési jogszabályok alapján ezt 28 napon belül pótdíj nélkül be lehet fizetni. Az érintett fellebbezhet, de ennek megvan az a kockázata, hogy az ügy bíróság elé kerül, amely az eredeti bírság összegének többszörösét is kiróhatja a szabálysértőre.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője péntek este közölte: Rishi Sunak elismeri, hogy hibázott és természetesen befizeti a pénzbírságot.

A Downing Street illetékese szerint a kormányfő csak a felvétel elkészítésének rövid időtartamára kapcsolta ki biztonsági övét, de elismeri, hogy ez is hiba volt.

Sunak a modern brit politikatörténetben a második hivatalban lévő miniszterelnök, akit jogi kihágás miatt hatósági szankcióval sújtottak.

Az első korábbi főnöke, Boris Johnson volt, akire azért róttak ki tavaly pénzbírságot, mert a koronavírus-járvány idején – a saját kormánya által elrendelt korlátozásokat is megszegve – különböző összejöveteleken, partikon vett részt Downing Street-i rezidenciáján.

Ebben az ügyben annak idején megbírságolták Sunakot is, aki akkoriban a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be, vagyis a jelenlegi miniszterelnököt eddigi politikai pályafutása alatt már másodszor marasztalták el szabálysértésért.

Boris Johnsont – aki három évig állt és választást is nyert a Konzervatív Párt és a kormány élén – a „partygate” néven emlegetett ügy és egyéb sorozatos belpolitikai botrányok nyomán tavaly nyáron kényszerítette távozásra az alsóházi tory frakció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?