Mattis: nem szabad megfeledkezni Észak-Korea leszereléséről

James Mattis
Honolulu |

Az Észak- és Dél-Korea között folyó olimpiai tárgyalások nem terelhetik el a figyelmet arról, hogy a nemzetközi közösség célja Észak-Korea atomfegyver-mentesítése - jelentette ki szombaton Hawaiion James Mattis amerikai védelmi miniszter.

Mattis Szong Jong Mo dél-koreai miniszterrel találkozott az amerikai haderő csendes-óceáni parancsnokságán. Leszögezte: üdvözlendő a két Korea közötti párbeszéd, de a diplomáciai nyomás nem fog enyhülni, és Kim Dzsong Unnak meg kell értenie, hogy a nemzetközi közösség nem fogadja el Észak-Korea nukleáris fegyverkezését és rakétaprogramját.

"A diplomáciának észhez kell térítenie Kimet a felelőtlen és veszélyes provokációk után" - húzta alá Mattis, hozzátéve: a nemzetközi nyomásgyakorlásnak folytatódnia kell.

Észak-Korea eddig hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre; a legutóbbit tavaly szeptemberben. Emellett folyamatosan fejleszti ballisztikus rakétáit is, s azt állítja, hogy immár képes csapást mérni az Egyesült Államokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?