Már Kijev belvárosától 25 kilométerre dúlnak a harcok

orosz-ukrán konfliktus

Az oroszok lassan, de továbbra is nyomulnak Kijev felé. Több nyugati portál is arról számolt be szombat délelőtt, hogy a harcok már az ukrán főváros központjától mindössze 25 kilométerre dúlnak. 

Eközben szombat reggel orosz rakéták találtak el egy Kijevtől délre fekvő ukrán katonai repülőteret. Vaszilkiv polgármestere szerint a támadás tönkretette a kifutópályát és egy üzemanyagraktárt, valamint robbanásokat okozott egy lőszerraktárban. A közösségi médiában közzétett videókon az látszik, hogy sűrű fekete füst gomolyog a repülőtér felől.

Szvjatoszlav Jurasz, Ukrajna legfiatalabb parlamenti képviselője a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy „Kijev lesz Oroszország Sztálingrádja”, utalva a második háború sorsdöntő ostromára, melyben 1,1 millió szovjet és 800 ezer német katona vesztette életét, és mely Hitler oroszországi hadjáratának kudarcát jelentette. „Senki sem fogja megadni magát, ez garantálhatom magának” – tette hozzá Jurasz.

(telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?