Magyarországi városokban fosztott ki időseket egy szlovák férfi

Debrecen |

<p>Játékszenvedélye miatt 25 magyarországi városban 92 alkalommal fosztott ki időseket egy 45 éves szlovák állampolgár - közölték a Debreceni Rendőrkapitányságon szerdán sajtótájékoztatón.</p>

Oszlánszky Sándor rendőr alezredes, országos rendőrfőkapitányi biztos az Országos Rendőr-főkapitányság által koordinált, folyamatban lévő ügyről elmondta, a felderítő munka során kiderült, hogy kapitányságonként egy-két hasonló bűncselekményt követtek el idősek sérelmére, az elvitt érték százezertől másfél millió forintig terjedt.    Az elkövető módszere azonos volt: egy közüzemi szolgáltató dolgozójának adta ki magát, határozott fellépéssel nagy címletű pénz váltására hivatkozott, kifigyelte, hogy az idősek honnan veszik elő a pénzüket, majd a figyelmüket elterelve ellopta az értékeiket.   Illés Zoltán, a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője kifejtette, a városban 2016 augusztusában kifosztottak egy 90 év körüli embert. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető egyedül dolgozott és az összes megyét végigjárta. Az azonosításhoz igénybe vették külföldi nyomozók segítségét is, így jutottak el a szlovák állampolgárságú, de magyarul jól beszélő J. Balazhoz, akit idén március 6-án Győrben fogtak el. A Debreceni Rendőrkapitányság kifosztás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt - fogva tartása mellett - folytat ellene nyomozást. Domokos Miklós rendőr főhadnagy elmondta, az elkövetőt szenvedélybetegsége, a rulettezés vezérelte, de a kifosztásokból származó milliókból luxusutazásait is finanszírozta, így eljutott Spanyolországtól Dubajon át a Seychelle-szigetekig.    Juraj Bukus szlovák rendőrattasé a szlovák és magyar nyomozók együttműködését emelte ki, ami nagymértékben hozzájárult a gyanúsított elfogásához. A hely- és személyleírások alapján az érsekújvári és a nagykürtösi járás volt segítségükre, hiszen korábban a tettes Szlovákiában is hasonló bűncselekményeket követett el. Mivel jogosítványa nem volt, vonattal vagy autóbusszal jutott el a nagyvárosokba, ott gyalogosan közlekedve nézte ki későbbi áldozatait, akiket a lakásukig kísért, s a már ismert módon, a jóhiszeműséget kihasználva szerezte meg az értékeiket.    A sajtótájékoztatón Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója a hasonló esetek elkerülése érdekében felhívta a figyelmet arra, hogy dolgozóik mindig előzetes értesítés alapján veszik fel a kapcsolatot az ügyfelekkel, és a cég logójával ellátott formaruhában jelennek meg. Készpénzes forgalmat egyáltalán nem folytatnak, csak pénzintézeti tranzakciók fordulnak elő. A vízóra-leolvasóknak igazolványuk van, amelyen a személyi igazolvány száma is szerepel. A szakember azt javasolta, hogy ha az ügyfelek kételkednek, hívják fel az ügyfélszolgálat telefonszámát.      
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?