Magyar tannyelvű kar nyílt az ungvári egyetemen

Ungvár |

<p>Anyaországi támogatással létrehozott magyar oktatási nyelvű humán-természettudományi kar nyílt az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE), ahol háromszáz magyar ajkú diák anyanyelvén folytathatja felsőfokú tanulmányait.</p>

A magyar bölcsészet, magyar történelem és európai integráció, valamint fizika és matematika szakokat átfogó új kar ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédében Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgató-helyettese hangsúlyozta: a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás jelenlegi helyzetében nehéz eldönteni, hogy a mostani időszakot a zsugorodás vagy a gyarapodás jellemzi-e.

A magyar egyetemi kar megnyitása a gyarapodást jelenti, de vannak aggasztó jelek, tendenciák, amelyekre oda kell figyelni - tette hozzá. Az ukrajnai magyar tannyelvű oktatással kapcsolatos gondokra utalva kiemelte, hogy a magyar félnek - a konfrontáció elutasítása mellett - továbbra is az együttműködést kell választania és fenntartania az ukrán kormányzattal.
Zilahi az ukrán-magyar együttműködés szép példájaként említette a magyar kormányzat által nemzeti intézményként kezelt magyar egyetemi kar megnyitását, amelynek a létrehozásához a Szülőföld Alap 56 millió, a MEH pedig 12 millió forinttal járult hozzá. A főigazgató-helyettes közölte, hogy a magyar kormány továbbra is minden anyagi és egyéb támogatást megad a kárpátaljai magyar oktatás jövőjének a biztosítása érdekében.
A humán-természettudományi kar megbízott dékánja, Petro Lizanec professzor elmondta, hogy az UNE különböző karain 650 magyar nemzetiségű diák tanul, és az egyetemnek legalább 50 magyar ajkú vagy magyarul jól beszélő tanára van, tehát a tanerővel nem lesznek gondok. Az új karon mintegy 300 diákot 30 tanár oktat majd magyarul, így a leendő diplomások anyanyelvükön sajátítják el a szaktantárgyakat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?