Macron mozgalma új néven és új vezetővel párttá alakul

Párizs |

<p>Emmanuel Macron megválasztott francia köztársasági elnök lemondott hétfőn az egy éve alakult politikai mozgalma vezetéséről, amely La République en marche (A Köztársaság lendületben) névvel párttá alakul és mind az 577 választókörzetben indít jelöltet a júniusi nemzetgyűlési választásokon - jelentette be a mozgalom főtitkára.</p>

Richard Ferrand főtitkár hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az új kormányfő feladata lesz, hogy többségre vigye a nemzetgyűlési választásokon az államfő pártját.

Emmanuel Macron már múlt héten kiválasztotta leendő miniszterelnökét, de nevét eddig nem árulta el.

A távozó szocialista kormány szerdán tartja utolsó ülését, Emmanuel Macron ünnepélyes beiktatása vasárnap lesz, s az államfő várhatóan jövő hétfőn nevezi ki az új kormányfőt és a minisztereit.

A kétfordulós nemzetgyűlési választásokat június 11-én és 18-án tartják.

Macron mozgalmának főtitkára emlékeztetett arra, hogy a képviselőjelöltek legalább fele a civil társadalomból érkezik és korábban semmilyen politikai mandátummal nem rendelkezett, s legalább a felük nő lesz. A jelöltek másik felének nagy része pedig olyan politikus lesz, akik elsősorban önkormányzati és megyei szinteken szereztek tapasztalatot.

Az 577 képviselői helyre a mozgalom pályázatot írt ki, s a képviselői helyekre több mint 16 ezren jelentkeztek. A kiválasztott jelöltek névsorát, akik közül eddig 14 név ismert csak, csütörtökön ismerteti a szervezet, amelynek kitűzött célja a politikai élet erkölcsössé tétele, ezért kizárólag büntetlen előéletű választópolgárok jelentkezését fogadták el.

Az új elnöki párt alapító kongresszusát július 15-e előtt tartja meg. Addig a szervezetet ideiglenesen a nagyközönség előtt ismeretlen 68 éves Catherine Barbaroux irányítja, aki munkaügyi szakértőként jobb- és baloldali kormányok kabinetjeiben is dolgozott.

Emmanuel Macron 2016. április 16-án akkor még a szocialista kormány gazdasági minisztereként alapította meg szülővárosában az észak-franciaországi Amiens-ben a jobb és baloldali pártpolitikai megosztottságot meghaladni célzó politikai mozgalmát En Marche (Lendületben) néven, amely hatalomra segítette, és amely jelenleg 250 ezer tagot számlál.

Az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában az összes szavazat (99,99 százalék) összesítése alapján Emmanuel Macron a voksok 66,1 százalékát gyűjtötte össze, míg ellenfele, a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen a szavazatok 33,9 százalékát kapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?