London kvótát állapítana meg az EU-bevándorlásra

London |

<p>Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint éves kvóta megállapításával korlátozná az EU-társállamokból érkező munkavállalók számát a brit kormány.</p>

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke a BBC-nek vasárnap azonban kijelentette: összeegyeztethetetlen lenne az uniós jogszabályokkal az EU-n belüli szabad mozgás "bármilyen önkényes akadályozása".

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap kormányforrásokat idézve azt írta, hogy London az évente kibocsátható társadalombiztosítási kártyák számának, illetve érvényességi határidejének korlátozásával kívánná kordában tartani az Európai Unió más országaiból érkező, főleg alacsony szakképesítésű munkavállalók bevándorlását.

A lap Downing Street-i forrásai szerint ez lenne a központi eleme David Cameron brit kormányfő hamarosan várható nagy horderejű bejelentésének, amelyben az EU-bevándorlás nagy-britanniai szabályozását szigorító terveket ismerteti. A felső korlátot London úgy állapítaná meg, hogy a bevándorlók száma a kormányzó Konzervatív Párt által már régóta célként kitűzött évi nettó 100 ezer alá csökkenjen. A márciussal zárult előző pénzügyi évben 243 ezer fős nettó bevándorlást mértek Nagy-Britanniában.

A Konzervatív Párton belül különösen azóta erősödtek fel az EU-bevándorlás korlátozását szorgalmazó hangok, hogy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) - amelynek politikai programja Nagy-Britannia kiléptetése az EU-ból és az uniós állampolgárok szabad munkavállalásának megszüntetése - májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, nemrégiben, egy időközi választáson pedig megszerezte első képviselői mandátumát a brit parlament alsóházában.

David Cameron miniszterelnök az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy nem lehet korlátlan jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. Cameron szerint meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a régi tagállamok korlátozhassák a munkavállalók bevándorlását az EU-hoz újonnan csatlakozó országokból addig, amíg azok gazdaságai fel nem zárkóznak az övékéhez hasonló fejlettségi szintre.

A brit kormányfő a Konzervatív Párt nemrégiben tartott éves kongresszusán azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől. Manuel Barroso azonban a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva gyakorlatilag máris megadta a nemleges választ, kijelentve: az Európai Unióban megvan a készség a brit igények figyelembevételére, de csak abban az esetben, ha ezek nem összeegyeztethetetlenek az általánosan elfogadott uniós alapelvekkel.

Az Európai Bizottság hamarosan távozó elnöke hozzátette: az Európai Unión belüli szabad mozgás alapvető jog, amelyet fenn kell tartani. Barroso közölte, hogy még nem kapott a brit kormánytól konkrét javaslatokat, de az ő "teljesen egyértelmű" álláspontja az, hogy a munkaerőmozgás bármiféle egyoldalú számszerű korlátozása ellentétes lenne az uniós jogszabályokkal. 

"A munkanélküliség többéves mélyponton van Nagy-Britanniában, így nem hihető, hogy a migráció olyan hatalmas probléma lenne" - fogalmazott az EU-bizottság vezetője. Hozzátette: a bizottság becslése alapján kétmillió brit állampolgár él más EU-tagállamokban, ahol "nagyon szívesen látják őket", és a méltányosság elve azt diktálja, hogy Nagy-Britannia hasonló jogokat biztosítson az EU-társállamokból érkezőknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?