Letartóztatták a Köpcös szökését megszervező személyeket

Mexikóváros |

<p>A mexikói hatóságok letartóztattak hat embert, akik megszervezték Joaquín Guzmán hírhedt drogbáró szökését a börtönből.</p>

Arely Gómez mexikói főügyész közölte szerdán, hogy a szökés értelmi szerzője a Guzmánt képviselő jogi csoport egyik tagja volt, akinek bejárása volt a börtönbe, és lehetősége nyílt arra, hogy értesítse a drogbárót a szöktetés előkészületeiről. Ő tolmácsolta a drogbáró utasításait a szökést előkészítő személyeknek, és pénzelte is őket.    A letartóztatottak között van a drogbáró sógora, aki feltehetően felügyelte a másfél kilométer hosszú alagút építését, amelyen át megszökött Guzmán, és megszervezte a drogbáró elszállítását a börtönből. Elfogtak egy embert, aki megvásárolta azt a telket, ahol az alagút kijárata volt, illetve egy pilótát is letartóztattak.    Az ország első számú drogbáróját, az El Chapo (Köpcös) néven ismert Joaquín Guzmánt, a Sinaloa kartell vezetőjét a legszigorúbban őrzött mexikói börtönben, a fővárosi Altiplanóban tartották fogva. A drogbáró július 11-én szökött meg a másfél kilométer hosszú alagúton át, amelynek bejárata börtöncellájában, a tusoló alatt kezdődött. Az 1,7 méter magas, 80 centiméter széles, elektromos világítással, valamint szellőzőrendszerrel ellátott alagút építésekor a földet sínen közlekedő motoros kocsival szállították el a járatból.    Arely Gómez megerősítette, hogy a szökés után a drogbáró a fővárostól északra fekvő Querétaro városba hajtott, ahonnan kisrepülőgéppel a fellegvárának tartott nyugat-mexikói Sinaloa állam hegyvidékére szállították.    A szökéssel összefüggésben eddig a börtönhatóságok 23 alkalmazottját vették őrizetbe.    A Guzmán elleni hajtóvadászat az elmúlt hetekben Sinaloára és a vele szomszédos Durango államokra összpontosult. Olyan hírek láttak napvilágot, hogy Guzmán menekülés közben láb- és fejsérülést szenvedett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?