Lavrov szerint az Egyesült Államok a „tűzzel játszik Tajvan körül”

Szergej Lavrov

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton az ENSZ Közgyűlésén élesen bírálta az Egyesült Államokat.

„Tajvan körül a tűzzel játszanak. Ráadásul katonai támogatást ígérnek Tajvannak” – mondta Lavrov.

A Tajvan miatt kialakult feszültség azt követően fokozódott az Egyesült Államok és Kína között, hogy Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke augusztusban Tajvanra látogatott. Ezt nagyszabású kínai hadgyakorlatok követték, Joe Biden amerikai elnök pedig ígéretet tett Tajvan védelmére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök Kína mellé állt Tajvan ügyében.

„Szándékunkban áll szilárdan ragaszkodni az »egy Kína« elvhez” – jelentette ki a múlt héten.

„Elítéljük az Egyesült Államok és műholdjainak provokációit a Tajvani-szorosban” – tette hozzá.

Lavrov azzal is vádolta Washingtont, hogy szankciókkal próbálja „az egész világot a saját hátsó udvarává tenni”.

„Ez színtiszta diktatúra, illetve kísérlet annak kikényszerítésére” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?