Lankadó érdeklődés mellett folyik a tömeges tesztelés Ausztriában

ausztria tesztelés

Harmadik napja zajlanak Ausztriában a koronavírus-járvány megfékezését célzó önkéntes tömeges tesztelések, de a kezdeti érdeklődés vasárnapra szemlátomást alábbhagyott, már szombaton is jóval kevesebben járultak a tesztállomásokhoz, mint az első napon.

Bécsben három kijelölt helyszínen végzik a tesztelést mérsékelt érdeklődés mellett. Szombaton mindössze 21 329-en jelentek meg a szűréseken, miközben a szűrőállomások napi kapacitását 150 ezer főre tervezték. Az alacsony részvétel Peter Hacker egészségügyi tanácsost is meglepte, úgy véli, a novemberben elvégzett több mint kétszázezer teszt lehet az oka a mostani visszafogott részvételnek. Bécsben eddig 112 pozitív esetet találtak.

Tirolban a vasárnap kezdődött rendkívüli hóesés és ítéletidő nehezíti a tesztelés lebonyolítását, ezért Elmar Rizzoli, a tesztelési kampány vezetője a vasárnapi szűréseket december 8-ára javasolta elhalasztani. Ez ügyben még folynak az egyeztetések. A tartományban két nap alatt a tesztelésen eddig megjelentek száma elérte a 156 ezret, de ez még mindig csak 22,65 százalékos részvételt jelent a lakosság számához képest. Az első gyorsteszt Tirolban 417 főnél mutatott pozitív eredményt, ami 0,27 százalékos fertőzöttségi rátát jelent.

 A másik nyugati tartományban, Vorarlbergben is kevesebben mentek el eddig az önkéntes tesztelésre, mint azt a hatóságok várták. Az eddig elvégzett közel kilencvenezer teszttel 355 pozitív esetet találtak, ami 0,4 százalékos fertőzöttségi aránynak felel meg.

Mindeközben Sebastian Kurz osztrák kancellár arra hívta fel a figyelmet, hogy a teljes zárlatot követő, hétfőtől életbe lépő enyhítések idején is be kell tartani a járványügyi óvintézkedések. A kormányfő fegyelmezettséget vár el a lakosságtól, hogy folytatódjon a fertőzések csökkenő tendenciája. A teljes zárlatnak köszönhetően a napi új megbetegedések száma Ausztriában a hatezer körüli esetszámról a felére, háromezerre csökkent. A reprodukciós rátát - amely azt mutatja, egy fertőzött hány embernek adja tovább a vírust - 1,13 százalékról 0,83 százalékra sikerült visszaszorítani az intézkedéseknek köszönhetően.

Kurz még egyszer kérte a polgárokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a tömeges tesztelésen. "A 15 perces gyorsteszt elvégzése hetekkel is lerövidítheti a lezárásokat" - fogalmazott a kormányfő.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2741 embernél igazolták a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 303 430 fertőzéses esetet regisztráltak. Jelenleg több mint 600-an szorulnak intenzív ellátásra. A fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe 83-an haltak bele, a halottak száma így már 3840-re rúg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?