Lezuhant egy Szu-34-es orosz vadászbombázó hétfőn a dél-oroszországi Jejszk városában egy lakóépület udvarára – közölte a moszkvai védelmi minisztérium.
Lakott területre zuhant egy orosz harci repülőgép Oroszországban

„2022. október 17-én emelkedés közben szerencsétlenséget szenvedett a déli katonai körzet légitámaszpontjáról gyakorlórepülésre induló Szu-34-es gép” – ismertette a tárca.
A minisztérium szerint a repülőgép Jejszk városközpontjában zuhant le, üzemanyaga pedig kigyulladt.
A TASZSZ orosz hírügynökség saját forrásaira hivatkozva úgy tudja, hogy a harci repülőgép egyik hajtóműve kapott lángra felszállás közben. A gép két pilótája sikeresen katapultált, túlélték a szerencsétlenséget.
A katasztrófavédelmi hatóság szerint két ember vesztette életét és tizenöten pedig megsérültek. Az épület mind a kilenc emelete lángokban áll. Mintegy száz lakót evakuáltak, az embereket panziókban helyezték el.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a katonai szakértők bevonásával indult vizsgálat az ügyben.
Jejszk az Ukrajnát Oroszországtól elválasztó Azovi-tenger partján fekszik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.