Kurz osztrák kancellár ellenzi, hogy több afgánt fogadjanak be országában

Sebastian Kurz

Sebastian Kurz osztrák konzervatív kancellár ellenzi, hogy több Afganisztánból menekülő embert fogadjanak be országába most, hogy a közép-ázsiai országban a radikális tálibok átvették a hatalmat – derült ki a politikus Puls 24 tévécsatornának adott, vasárnap adásba kerülő interjújából, amelyből részleteket hoztak nyilvánosságra.

Ausztria a 2015 és 2016-os európai migrációs válság idején lakossága több mint egy százalékának megfelelő számú menedékkérőt fogadott. Kurz karrierjét a bevándorlással szembeni kemény fellépésre építette, 2017 óta minden parlamenti választást megnyert – írta a Reuters hírügynökség az interjút ismertető anyagában.

Miközben az Európai Unió azon töri a fejét, hogy mit kezdjen azokkal az afgánokkal, akik az elmúlt 20 évben segítették tevékenységét, Kurz azt mondta, hogy az Ausztriába jövetel nem lehet választási lehetőség.

„Egyértelműen ellenzem, hogy most önként több embert fogadjunk be, és ez nem fog megtörténni a kancellárságom idején” – hangoztatta Kurz az interjúban.

Ausztriában több mint negyvenezer afgán menekült él, ami a második legnagyobb szám Európában Németország után, ahol 148 ezren vannak – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) 2020-ra vonatkozó adataiból. Ausztria lakossága kilencszer kisebb, mint Németországé.

Ausztria emellett semleges ország, és nem tagja a NATO-nak. Csak nagyon kis számú katonát küldött Afganisztánba.

A NATO honlapja szerint 16 katonát vezényelt  az afgán biztonsági erők kiképzésére és tanácsadására irányuló Eltökélt Támogatás (Resolute Support) nevű művelet keretében – emlékeztetett a Reuters.

Kurz az országukból menekülő afgánokról szólva kijelentette: „Nem az a véleményem, hogy több embert kellene befogadnunk. Épp ellenkezőleg” – tette hozzá a már az országban tartózkodó afgán menekültekre és menedékkérőkre utalva.

Úgy vélekedett, hogy az Afganisztánból menekülő embereknek a régióban kellene maradniuk, hozzátéve, hogy a szomszédos Türkmenisztán és Üzbegisztán csak 14, illetve 13 afgán menekültet fogadott be, ami megegyezik az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közzétett adatokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?