Közös bűnügyi nyilvántartás

Európai (uniós) bűnügyi nyilvántartás létrehozását javasolja a belga belügyminiszter. A közös adatbázisba azok kerülnének be, akik különösen súlyos, illetve sorozatos bűncselekményeket követtek el. ĺgy mind a huszonöt tagállamban tudnák a rendőrök, ha valaki az EU egész területén valahol már priuszos.

Európai (uniós) bűnügyi nyilvántartás létrehozását javasolja a belga belügyminiszter. A közös adatbázisba azok kerülnének be, akik különösen súlyos, illetve sorozatos bűncselekményeket követtek el. ĺgy mind a huszonöt tagállamban tudnák a rendőrök, ha valaki az EU egész területén valahol már priuszos. A belga felvetést az váltotta ki, hogy kiderült: az eddig hét pedofil gyilkosságot (és még két „mellékes” emberölést) beismerő Michel Fourniret úgy települhetett le Belgiumban, hogy simán megkapta az erkölcsi bizonyítványt. Sőt azt a feddhetetlenségi igazolást is, amelynek alapján állást kaphatott egy kisvárosi iskolában. Mindezt annak ellenére, hogy az erdész hazájában, Franciaországban már többszörösen büntetett előéletű volt pedofil szemérem elleni bűncselekmények, nemi erőszak és gyilkosság miatt. Ám ez csak a francia hatóságok irataiban szerepelt – Fourniret áttelepült az Ardennek másik völgyébe húsz kilométerre arrébb, és itt már Belgiumban „tiszta” volt az előélete. Hiszen itt sosem volt elítélve, nem is szerepelt a belga bűnügyi nyilvántartásban. Később a franciában sem, mert bizonyos idő elteltével törlik a büntetett előéletűeket – főleg, ha elköltöznek egy másik országba.

ĺgy a belga rendőrség csak 2003 nyarán, nem hivatalosan értesült arról, hogy Fourniret erőszakos pedofil bűnözőnek minősült régebben Franciaországban.

Ugyanígy meglepő, hogy Fourinet Belgiumban nagyon sokáig le sem bukott. Pedig mintegy tizenöt éven át az erdész szinte sorozatosan vadászott fiatal, sőt gyereklányokra egy viszonylag kis területen. Az Ardennek hegyi falvaiban szinte havonta próbált meg elcsalni kislányokat. Fourniret eddig kilenc gyilkosságot ismert be, két áldozatának tetemét szombaton találták meg egykori kastélya udvarán. De egyre erősebb a gyanú, hogy akár húsz emberölés terheli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?