Kitart érdekeltségei mellett Ahmetov, a milliárdos donyec-medencei vállalkozó

Kijev |

<p>A Moszkva-párti szakadárok térnyerése ellenére nem tervezi üzleti érdekeltségei eladását Kelet-Ukrajnában, és továbbra is hisz a régióban Rinat Ahmetov, az ország leggazdagabb embere.</p>

A 47 éves nagyvállalkozó szerdán közleményben tudatta ezt, egyúttal hangsúlyozta, hogy Ukrajnának egységesnek kell maradnia. Ahmetovnak a vas- és acélipartól a médiáig és a telekommunikációig számos területen vannak üzleti érdekeltségei, leginkább Donyeck megyében, ahol szakadárok kormányzati épületeket foglaltak el és "népköztársaságot" kiáltottak ki.

"Álláspontom megingathatatlan - országunknak egységesnek kell maradnia. Meg fogok tenni minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy Ukrajna és a Donyec-medence együtt maradjanak" - fogalmazott az oligarcha. A donyecki születésű Ahmetov, aki már próbált közvetíteni a kelet-ukrajnai konfliktusban a hatóságok és a szeparatisták között, egyfelől szimpatizál az oroszbarát erők egyes követeléseivel, másfelől arra biztatta a hatóságokat, hogy tartózkodjanak az erő alkalmazásától.

A Reuters hírügynökség által idézet megfigyelők szerint a nagyvállalkozó, akinek a vagyonát az amerikai Forbes magazin 11,4 milliárd dollárra becsüli, megpróbálja kihasználni az ukrajnai válságot arra, hogy újra növelje befolyását és megvédje üzleti érdekeltségeit, miután szövetségese, Viktor Janukovics februárban lemondani kényszerült államfői tisztségéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?