Kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolattal gyanúsítanak egy harcművészetet oktató férfit

gyermek k

Kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolattal gyanúsítanak egy harcművészetet oktató magyarországi férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrségi honlapon.

Az ügyben a BRFK nyomozó főosztály gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A gyanúsított egyik áldozata, az akkor 15 éves fiú 2015-től 2018. novemberig kisebb-nagyobb megszakításokkal hetente két alkalommal sport és gyógyítási céllal járt az akkor 43 éves, harcművészeti iskolát vezető férfihoz.

A felnőtt a masszázsok során a sértett bizalmába férkőzött és szexuális cselekményt végzett vele. A gyermek szülei erről nem tudtak.

„A nyomozók megállapították, hogy F. Márton 2016-ban egy akkor 16 éves fiúval is párkapcsolatot létesített, összeköltöztek, és két évig együtt éltek”. A rendőrök az eljárást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek - olvasható a police.hu oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?