Kína újabb űrszondát küld egy eddig ismeretlen égitest felfedezésére

világűr k

Kína 2025 körülre tervezi a Tienven-2 űrszonda indítását azzal a céllal, hogy mintákat gyűjtsön egy Földhöz közeli aszteroidáról, majd felfedezzen egy üstököst.

A kutatásról, illetve a Tienven-2 küldetésének céljáról Csang Zsung-csiao, a kínai bolygókutatás, egyben a szóban forgó misszió vezető mérnöke számolt be a helyi médiának hétfőn a kelet-kínai Anhuj tartomány Hofej városában. Április 24-e az Űr Napja Kínában.

„Amennyiben a feladatot sikerül végrehajtani a 2016HO3 kódnevű kisbolygón, a bolygóközi térben ezek lesznek az első, Kína által gyűjtött minták” – jelentette ki Csang. Mint mondta, a szonda először körözni fog az aszteroida körül, mielőtt leszáll a felszínére.

Ezt követően a Tienven-2 elindul a Mars és a Jupiter közötti belső aszteroidaöv világába, hogy felfedezzen egy üstököst – tájékoztatott a kínai űrkutató.

A 2016HO3-ös kisbolygóról annyit tudni, hogy átmérője nem nagyobb 100 méternél és a hawaii Pan-STARRS1 teleszkóppal fedezték fel 2016-ban. Az aszteroida elliptikus pályán kering a Nap körül, időnként megközelíti a Földet és „mintegy műholdként” kering körülötte is – közölte korábban a NASA.

A NASA OSIRIS-Rex űrhajója 2021-ben már sikerrel hajtott végre leszállást egy aszteroidán, a Földtől mintegy 320 millió kilométerre lévő, felhőkarcoló-méretű Bennun. Japán űreszköz 2019-ben egy 250 millió kilométerre keringő bolygón landolt sikeresen.

A Tienven-2 elődje, a Tienven-1 elnevezésű legénység nélküli űrszonda 2021-ben szállt le először a Marson, ahonnan fotókat és videókat is küldött. Ezzel Kína a második nemzetté vált, amelynek űrhajója sikeresen landolt a vörös bolygón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?